MUNKAJOG SZABÁLYOK
RENDKÍVÜLI FELMONDÁS ÉS TÁPPÉNZ A MUNKAJOGBAN

A munkavállaló egy nap munkahelyén ingóságait magához vette és távozott munkahelyéről, ezt követően a munkahelyen nem jelent meg, távollétének tényét, illetve indokát sem előzetesen, sem utólagosan nem jelentette be a munkáltatónak. A munkavállaló – a munkáltató értesítése nélkül – keresőképtelenné vált az orvosi igazolások tanúsága szerint. A munkáltatónak a tanúvallomások alapján nem volt tudomása a keresőképtelenségről, hozzá a táppénzhez szükséges iratok nem kerültek leadásra. A munkáltató rendkívüli felmondással élt a munkavállaló igazolatlan és bejelentés nélküli távolléte miatt. A felmnondás szövege alapján a munkáltató visszqamenőleges hatállyal szüntette meg a munkavállaló munkaviszonyát.

IRATOK ELVITELE MINT RENDKÍVÜLI FELMONDÁS OKA

A munkavállaló nem ismerte el a felmondás jogszerűségét és bíróságoz fordult, hogy a bíróság állapítsa meg a felmondás munkajogi jogellenességét és rendes munkáltatói felmondás szabályai alapján neki járó járandóságok kiadásra kerüljenek. A munkaügyi bíróság nem adott igazat ítéletében a munkavállalónak, annak ellenére hogy a munkáltató törvényi határidőn túl közölte rendkívüli felmondását, az azonban, hogy a munkavállaló a munkáltató cég iratait a cég székhelyéről elvitte és nem jelentkezett munkára - megalapozta a munkajog elveinek és szabályainak megfelelő rendkívüli felmondást.

 

NEM KÖZÖLT TÁPPÉNZES ÁLLOMÁNY MEGÍTÉLÉSE A RENDKÍVÜLI FELMONDÁS SZEMPONTJÁBÓL

A munkavállaló nem fogadta el a bíróság ítéletét, az ellen fellebezett. A másodfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az iratok elvitele vonatkozásában is elkésett a felmondás, azonban a munkából való távollét önmaában is elegendő a jogszerű felmondáshoz. A munkavállaló a Legfelsőbb Bírósághoz fordult az ítélet megváltoztatása érdekében.

BEJELENTÉS NÉLKÜLI TÁVOLMARADÁS MUNKAJOGI ÉRTÉKELÉSE

A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a munkavállalónak kötelessége lett volna bejelentenie távolmaradását és ennek okát, különös tekintettel arra, hogy bizalmi munkakörben dolgozott és távolmaradásának komoly következményei voltak a munkálatóra nézve. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokon eljárt bíróság ítéletét hatályában fenntartotta, azt nem változtatta meg. Mindezek alapján az igazolatlanul távolmaradó és távolmaradásának okát be nem jelentő munkavállalóval szemben a munkáltató jogosan, a munkajog követelményeinek eleget téve élt rendkívüli felmondással, és a munkavállaló így nem jogosult a felmondási időre járó átlagkeresetére és más juttatásokra.

 



Munkajog menü

Legújabb munkajog változások

Munkabér cikkek