MUNKAJOG SZABÁLYOK
MIT CSINÁL A MUNKAJOGÁSZ?
MUNKAJOGI TANÁCSADÁS A munkajogász egyik legfontosabb hivatásbeli feladata a munkajogi kérdésekben történő tanácsadás. A munkajogász elsősorban a jogszabályok, a vonatkozó legfelsőbb bírósági testületek véleményei, a bíróságok eseti döntései alapján alakítja ki álláspontját. A munkajogász sem hagyhatja azonban figyelmen kívül a felek érdekeit, a munkajogi kérdésben érintettek várható reakcióját korlátait. A jó munkajogász így nem csak a jogilag releváns tényezőkre összpontosítja figyelmét, hanem számba veszi az eset szűk körülményein kívül annak tágabb, sok esetben emberi tényezőit is.
Sok esetben fordul elő, hogy a munkajogász szakvéleményben ismerteti a jogi helyzetet, lehetőséget, illetve a felmerülő munkajogi kockázatokat, ezek várható kihatásait, bekövetkezésük valószínűségét.
MUNKASZERZŐDÉSEK MUNKAJOGÁSZ ÁLTAL A munkaszerződések, kapcsolódó okiratok szerkesztése, véleményezése szintén a munkajogász klasszikus feladatai közé tartozik. A munkajogász által készített szerződések, egyéb iratok nem pusztán a szigorúan vett munkajogi szabályozást veszik figyelembe, hanem ügyfelének tevékenységével kapcsolatos más szabályokat is. Így a munkajogász nem működhet elszigetlen, ismernie kell a munkaviszonnyal kapcsolatban előreláthatólag felmerülő szerzői jogi, adatvédelmi és más szabályokat is.
A munkajog szerves részét képezi olyan belső szabályzatok, utasítások kidolgozása, amelyek részletekbe menően szabályozzák a munkaválalók tevékenységét. Ezek kidolgozásában történő részvétel szintén munkajogászi feladat.
MUNKAJOGÁSZ ÉS MUNKAERŐKÖLCSÖNZÉS A munkaerő-kölcsönzés szintén olyan területet jelent, amelyben elengedhetetlennek tekinthető a munkajogász közreműködése. A munkaerőkölcsönzés - lévén viszonylag új jogintézmény a magyar munkajogban - számos olyan kérdést vet fel, amelyek kezelése munkajogász szakértelme nélkül valószínűleg sok kárt okozhat a munkáltatók számára.
MUNKAJOGÁSZ SZEREPE A MUNKAJOGI ÁTVILÁGÍTÁSBAN Munkajogi átvilágítások sok esetben szervezeti változások, átszervezések, cégfelvásárlások során kerülnek elvégzésre. Ekkor sor kerül az adott szervezet munkajogi szabályozó rendszerének mélységi vizsgálatára, a munkáltató által követett gyarkolattal ez összevetésre kerül. A munkajogi átvilágításnak része lehet intézkedési terv kidolgozása a felmerül nem-megfelelőségek kiküszöbölésére, illetve kezelésére.
MUNKAJOGI PEREK MUNKAJOGÁSZ KÉPVISELETÉVEL A munkajogi tárgyú perekben a munkajogász összerendezi a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat, konzultál ügyfelével, értékeli a bizonyítékok munkajogi relevanciáját, tájékoztatja ügyfelét a munkajogi vita lehetséges kimenteléről. Az ügyfél instrukciói birtokában a munkajogász egyeztet az ellenérdekelt féllel, ennek sikertlensége esetén az illetékes bírósághoz keresetet nyújt be. A munkajogi per folyamán a munkajogász a tárgyalásokon és egyéb eljárási cselekményeknél ügyfele képviseletében, ügyfele helyett vagy mellett nyilatkozatokat tesz, bizonyítási és más indítványokat terjeszt elő, kérelmeket nyújt be.